Ahogy az előző posztban ígértük átruccanunk Egyiptomba is, ráadásul úgy, hogy közben Madridban maradunk. Hogy hogyan lehetséges ez? Mondjuk és mutatjuk.
A titok nyitja a Temple of Debod, ez a kr. e. 2. században épült gyönyörű templom, amely Asszuántól nem messze állt eredetileg. De a hatalmas gát építésekor sok más műemlékkel együtt ez is veszélybe került. Az UNESCO több országgal együtt - köztük Spanyolországgal is - összefogtak, hogy az Asszuáni-gát területére eső műemlékeket megmentsék, mint ahogy Debod templomát is. Az erőfeszítéseket többnyire siker koronázta, így Egyiptom hálából a spanyoloknak adományozta ezt a rendkívüli műemléket.
Ahogy az lenni szokott kalandos úton érkezett meg végül Madridba. Alexandriában szószerint bedobozolták a köveket, amiket Valenciába vittek. Innen pedig kamionokkal érték el a spanyol fővárost, ahol újra összelegózták a derék régész szakemberek. Nos, így lett Spanyolországnak egyiptomi temploma.
Ami egyébként a mai napig megkapó látvány. A közvetlen közelébe nem tudtunk odamenni, mert két marcona őr figyelte minden lépésünket, de így is lehetett róla szép képeket csinálni, ezek jönnek most:
A templom egy kisebb dombon helyezkedik el, ahol nagyon sok mediterrán növény is éldegél, és a kilátás sem utolsó, bár azért nem egy Prédikálószék.
Mi busszal mentünk fel, amiből nagyon sok, rengeteg vonalon jár, Madrid is hasonlóan sűrűn van behálózva, mint Budapest, pedig sokkal nagyobb városról van szó.
Ejtsünk pár szót az étkezésről. Amikor azt mondja valaki, hogy tapasozás, mindenki tudja miről van szó, de magát az életérzést ami ezzel jár, csak az tudja átélni, aki ki is próbálja, és ezt Madridban is simán kipróbálhatod. Sőt, ki is kell próbálnod.
A szó eredete feltehetőleg a tapa=fedő szóból eredet, mivel régen a borospoharakra kistányérokat raktak a kosz, és a rovarok ellen. Később erre a tányérra raktak apró falatokat, nos állítólag így indult ez a tapas dolog.
De térjünk vissza a jelenbe, természetesen mi is kipróbáltuk, és hatalmas feelingje van. Mi a Museo del Jamónban voltunk. Vigyázat, több van belőle, amelyiket mi bátran tudjuk ajánlani, az a Puerta del Solhoz van nagyon közel. Fantasztikus feelingje van, nagyon finomak a sonkák, kolbászok, sajtok, és egyáltalán nem drága hely. Egyébként nagy keletje van a street foodnak, és a take awaynek is ott, mi is csak egyszer ültünk be étterembe úgy igazán - bár nagyon óvatlanok voltunk, mert kivételesen nem néztük meg a hely értékelését, és turista csapda veszélyére figyelmeztető kommentek voltak -, de szerencsére nekünk finom, bőséges volt a kaja, és a pénzzel sem vertek át.
Van egy pályaudvar is Madridban, az Atocha, melynek csarnoka szűk lett, így ehelyett egy nagy, modern pályaudvart építettek mögé, viszont a gyönyörű műemlék épületnek egy igazán varázslatos funkciót adtak, még pedig a kávézók, bárok, éttermek mellett, egy botanikus kertet is kialakítottak itt. Valóban lenyűgöző, le a kalappal az ötletgazda előtt.
És ha már növények, akkor kihagyhatatlan az egyik leggyönyörűbb park is amit valaha láttam. Ez az El Retiro Park.
De a szavak helyett itt is beszéljenek a képek:
Összességében tetszett Madrid, talán nem annyira mediterrán, nem annyira jön át az életérzés, mint mondjuk egy kisebb spanyol városkában átjönne, de ez csak természetes, hiszen egy világvárosról van szó. Ennek ellenére, vagy ez mellett csak ajánlani tudjuk ezt a nyüzsgő metropoliszt mindenkinek, úgy hogy irány Madrid!
A spanyolokban van valami különleges, mint a legtöbb mediterrán népben. Ahogy a madridi utcákat koptattuk egyszerre lehet felfedezni a temperamentumos habitust, és a kényelmes életmódot, amit mi - folyton negatív, rohanó - magyarok annyira irigylünk a déli országok lakóitól.
Persze Madrid már közelebb van egy kozmopolita világvároshoz, mint a hagyományos spanyol életmódú településhez, ahhoz, hogy azt igazán megtapasztaljuk kicsit elkell távolodnunk és nem a turisták által frekventált helyeken kell keresni azt.
De talán van Spanyolország fővárosában is egy hely, ahol megelevendnek előttük a spanyol sztereotípiák színes mozaikjai. Ez pedig a Plaza de Toros a madridi bika viadal aréna, ami ráadásul a harmadik legnagyobb ilyen jellegű létesítmény a világon.
Ott jártunkkor éppen viadalra készültek. Kalapos spanyol urak hangosan beszélgettek a pénztárak előtt, és sorban váltották meg jegyeiket az eseményre. Itt már vártunk egy rézfúvos hangszeres torreádor ruhába bújt embert is, valahonnan a stadion mellől, hogy rázendítsen valami tradícionális spanyol zenére, de ennyire nem volt autentikus a nihil. Viszont a jegyekkel kapcsolatban annyit mindenképp megemlítenénk még, hogy egyrészt rengeteg szektorra van osztva a létesítmény, és mi nem tudtunk kiigazodni a sok jegy fajta között, viszont az itt is igaz, mint mindenhol, hogy az olcsóbb jegyek a távolabbi székekre szólnak, de ahonnan már értelmesen lehet követni az eseményeket, ott már elég borsos, több tízezer forintnak megfelelő euró volt a jegy ára.
Körbejárva az épületet láthattuk, hogy építészetileg igazi mestermunka, nem hiába a világöröség része már 1994 óta. Gyönyörű formák, aprólékos kidolgozottság. Jöjjön ezekről néhány kép:
A legutolsó képen látható egy bika szállító kocsi is. De ha már a híres torreádorok otthonáról szót ejtettünk, akkor beszéljünk a modernkori gladiátorokról, azaz a futballistákról is.
Az egyik este kilátogattunk az Atlético Madrid egyik összecsapására, melyet a Wanda Metropolitano stadionban rendeztek meg. Madrid kiterjedt metróhálózata ezt a részt sem hagyja ellátatlanul, és rendkívül korrekten - bár a stadion nagyon messze van a belvárostól - egészen eddig a megállóig érvényes a legbelső zónának a jegye/bérlete, így nem kellett semmilyen kiegészítő jegyet vennünk. A stadiont 2017-ben adták át, és látszik, hogy a környezete is újépítésű lakótömbökkel, épületekkel van tele. Igazi modern kori létesítmény meredek lelátókkal, hatalmas kivetítőkkel, led világítással.
Mi a harmadik karéj alsó részébe vettünk jegyet, de jól lehetett látni a pályán történteket. A jegy ára egyébkén 62 euró volt/db. Nem olcsó, de megérte, bár kifogtuk a szezon azon kevés meccsét, amin a madridi csapat 0:0-t játszott. De az épületért, a hangulatért mindenképpen megérte.
A követkző posztban Madridon belül elmegyünk Egyiptomba, és egy gyönyörű parkba is.
Kicsit rendhagyó poszt következik, ugyanis múltkor ahogy autóval közlekedtem történt velem egy, az utakon gyakran előforduló, de annál bosszantóbb dolog. Ez arra inspirált, hogy összeszedjem az életünkben gyakran előforduló idegesítő dolgokat mondjuk egy tízes listában, amit persze ti kommentben nyugodtan kiegészíthetitek. Illetőleg arra buzdítunk mindenkit, hogy amikor ezekkel a szituációkkal találkozik, inkább csak nevessen rajtuk egy jót, mert az idegeskedés árt az egészségnek :). Reméljük ez a kis válogatás nektek is mosolyt csal majd az arcotokra.
Vágjunk is bele:
Amikor valami nagyon érdekes dolog történik körülötted, és ezt te mindenképpen megakarod örökíteni, vagy fotón, vagy videón. DE! vagy elrontod a feloldó kódot, vagy nem találod az egyébként orrod előtt lévő kamera ikont, és a ráadás, ha fotózni akarsz, akkor videó módban van, ha videózni szeretnél, akkor fotó módban van, és bumm, már el is illant a pillanat, bármit is szerettél volna megörökíteni az utókornak, azt már nem fogod tudni megcsinálni.
Amikor leejtesz egy ételdarabot, vagy bármi nyomot hagyó dolgot, akkor az biztosan, A.: a nehezen takarítható részre esik és/vagy B.: elpattan egy olyan pontra, ahonnan nem tudod csak úgy felszedni. Barlangászként kell szinte bemásznod, és kiszedned azt onnan, legyen ez a lakás legtávolabbi pontján. És miközben igazgatod a ruhád miután felkeltél, azon gondolkozol, hogy egy kocka alakú 2 grammos test hogy tudott elpattani 4 méterrel arrébb a szekrény aljának leghátsó pontjára.
Amikor bevásárlásból térsz haza, és legalább mind a két kezed foglalt a szatyorrengeteggel, amivel casting nélkül felvennének a Mikulás házába karácsonyfának, akkor elérkezel az ajtóhoz. Itt a kezdők csak a négy zsebből természetesen a negyedikben találják meg a kulcsot. Hiába szoktad mindig csak a megszokott zsebbe rakni, akkor éppen pont valamiért egy másikba raktad, amit nyílván utolsóként nézel meg, egyensúlyozva a kezeid között a zacskókkal, hiszen mégsem rakhatod le a pont előtted lévő vizes részre őket. A profik ezek után le is ejtik a kulcsot.
Amikor autóval egy 2x2 sávos úton haladsz, és sávváltással próbálsz a szerinted haladósabb sávban autózni, de mihelyst átmész, az valamilyen érthetetlen okból lelassul, és a másik sávban mögötted haladók közül legalább öt autó elhalad melletted. Mikor visszakecmeregsz az előbbi sávba, akkor újra a melletted lévő aszfaltcsík halad, így 5-6 sávváltással kb. 40 autóval leszel hátrébb, mintha maradtál volna csak az egyikben. Viszont ha eldöntöd, hogy nem váltogatod a sávokat, akkor amelyikben vagy beáll, és a melletted lévőben ugyanúgy minimum negyven autóval leszel hátrébb.
Amikor valamelyik tech kütyüdön valamit nagyon sürgősen megszeretnél nézni, de mielőtt megnyithatnád, pont elmegy a net, vagy jelzi a telefonod, hogy sürgős szoftver frissítésre van szükség, ezért újraindul, vagy a program, honlap vagy bármi, amit megnyitottál, hogy megnézhesd ezt a fontos dolgot 55 felugró ablakban akar frissíteni, vagy valamit elfogadtatni veled, és a sok kattingatás után alig találsz vissza arra amit megakartál nézni. A profiknak mindez egyszerre jön.
Amikor egy jövőbeli dátumra lekötsz egy szabadtéri programot, amit már nagyon vársz, akkor pont abban az időpontban jön az évszázad hóvihara, vagy esőzése, vagy szélvihara, vagy mindez egyszerre.
Amikor a kínai ismert online áruházakból mondjuk rendelsz egy kék 10x10 centis valamit, akkor 1,5 hónap múlva megérkezik egy törött/szakadt/rossz libaf*s színű 5x5 centis beazonosíthatatlan valami.
Amikor hazaérve leszeretnéd venni a pulóvered, vagy a nadrágod, akkor valami érthetetlen okból pont abban a pillanatban úgy érzed, ötszörösére dagad az a testrészed, amit átszeretnél bújtatni a ruhadarabon, és nem érted, hogy mondjuk az a farmer nadrág, amit reggel simán felvettél, azt miért nem tudod, csak kínok között lehúzni a lyuknál negyed akkora talpadról. A profik mindeközben el is vesztik az egyensúlyukat, és elesnek
Amikor fekszel az ágyon, vagy ülsz a kanapén, és van egy tárgy amit elszeretnél érni, de bárhogy nyújtózkodsz egyszerűen nem megy, pont egy 2-3 centi hiányzik hozzá Végül úgy helyezkedsz, tekeregsz, hogy eléred azt a valamit, de cserébe jól meghúztad a hátad, és beverted a térdedet is. Az igazán profik leejtik a megszerzett tárgyat, és lelökik a poharukat a szőnyegre, a benne található színes, ragacsos löttyel.
Amikor a boltban jó sokan vannak, és hosszú sorok vannak a pénztárak előtt, akkor te beállsz az egyikbe. Na amelyikbe beálltál ott onnantól kezdve elkezdődnek a paranormális tevékenységek. A világ legügyetlenebb pénztárosa rejtőzik a pultodban, akinél hárommal előtted egy olyan vásárló van éppen, aki elfelejtette felcímkézni a 20.000 négyezméteres áruház másik felében található zöldség osztályon a 2 kiló paradicsomot, de gyorsan visszamegy, és megcsinálja. A következő vásárló az ismerőse a pénztárosnak, netalán kollégája, így az egyébként nem kevés terméket vásárló beszélgető partner a fizetés után még elkéri a pénztrásotól a mennyei rétesének titkos receptjét. Mindeközben a többi kasszánál korábban veled egyvonalban várakozók már főzik az ebédet otthon. A sorban már majdnem te következel, de az előtted lévőnél kifogy a pénztárgép, és a POS terminál szalagja egyszerre, amiből nincs ott helyben, így a néggyel arrább lévő kolléganőtől kell kérni telefonon, mert kiabálni mégsem illik. Végre sorra kerültél, de ha igazán profi vagy, akkor legalább két terméket véletlenül vonalkód nélkül emeltél el a polcról....
Ahogy ígértük következő posztunkban a madridi állatkertet vesszük górcső alá, de előtte hagy fecséreljünk pár percet a madridi metróhálózatra, mert megérdemli. Illetőleg azt is szeretném leszögezni, hogy mi tavaly szeptemberben voltunk Madridban, tehát még a járvány előtt bőven.
Egy újabb, számunkra nagy fejszébe vágtuk a fejszénket, hiszen az eddigi legtávolabbi, de még mindig európai célpontot választottunk magunkat. Madridot.
Szóval ott hagytuk abba, hogy Coop, ami Lilla. Közben kommentben jött a kiegészítés, az első cikk után, hogy az kicsit jelent, köszönjük, ezt nem tudtuk. Nem egy nagy bolt, de nem is kicsi, nálunk olyan átlagos méretű egy ilyen üzlet.
No de lépjünk tovább. Emlékeztek még itthon a Julies Meinl üzletekre? Abban voltak salátabár pultok, ma is láthatunk még ilyeneket, főleg nagyobb üzletekben. Nos, ezeket az emlékeitekben szereplő kis zöldség szigeteket szorozzátok meg egy négy-ötszörös hosszal. Malmöben, és szerte Skandiáviában nagyon nagy hagyománya van a saláta fogyasztásának. Konkrétan mindenhez IS salátát esznek.
Mi nekünk leesett az állunk, amikor megláttuk a választékot. A legkülönfélébb zöldségek, húsok, sajtok, szószok tucatjaiból lehetett választani, És itt jön az előző posztban a pénztárcánk kímélése érdekében járható másik út. Tudniillik a salátát különböző méretű tálakban lehet szedni tetszőleges variálással, és a legdurvább, hogy kilója 3000 Ft.- körüli Euró svéd korona. Igen, tehát még a legnagyobb étkű emberek is bőven jól lakhatnak 2000-2500 Ft.-ból. Mi innen többször is vittük a kaját, nagyon finom, és pár száz forintból oldottuk meg az étkezéseinket. Megkockáztatjuk, hogy Budapesten nem jottünk volna ki ilyen jól ár/érték arányban egy-egy étkezéssel, úgy hogy ezt bátran merjük ajánlani bárkinek, aki egy nap többször is szívesen eszik hideget.
Apropó hideg, nos mi a nyár közepén voltunk ott, de meleg az nem volt. A legérdekesebb az volt számunkra, hogy akkor is világos volt ott, amikor nálunk már derengés sincsen. Érdekes ezt is átélni, és nyílván még északabbra még durvább, hogy le sem megy a nap, de ez már egy másik kalandunk lesz.
Visszatérve a hűvös, vagy inkább nem túl meleg időre. Sokat fújt a szél, de hát ez egy tengerparti városban nem egy nagy truváj. Viszont azt vettük észre az embereken, hogy a kedvük idomul az időjáráshoz még nyáron is. Mindenhol azt halljuk olvassuk, hogy az északi népek a legboldogabbak, viszont nekünk ez alatt a pár nap alatt ez közel sem jött át. Persze ez az állítás a mi empirikus megfigyelésünkön alapszik, három nap alatt állítottuk fel ezt a hipotézist. Akik kint élnek lehet teljesen másképp látják. Viszont mi nem láttuk azt a kicsattanó boldogságot amit a hírek elolvasása után előzetesen gondoltunk volna. Az emberek udvariasak, szabálykövetőek voltak, bicikliztek, kiültek a szabadba, de nem láttuk rajtuk azt a felhőtlen boldogságot.
És ha már az embereknél tartunk, azt a sztereotípiát csak erősíteni tudjuk, hogy ott szinte mindenki beszél angolul. Bárkihez, bármivel fordultunk készségesen segített angol nyelven, így az ottani tájékozódással, információszerzéssel nincsen semmi gond. A feliratok is a legtöbb helyen angolul is elérhetőek, nem beszélve az online platformokról.
Egyik nap, amikor még a szokásosnál is borongósabb, és esősebb volt az idő, átmentünk Koppenhágába. Ennek legegyszerűbb módja az, hogy az Öresund hídon nagyon sűrűn közlekedő vasúttal tesszük meg az utat. Ha jól néztük akkor több vasúttársaság is közlekedtet szerelvényeket ezen a vonalon, így jól nézzétek meg, hogy annak a vasúttársaságnak a járatára szálljatok fel, amire a jegyetek szül. Természetesen a pályaudvaron is lehet venni jegyet, de online is. Ha jól tudjuk - de javítsatok ki kommentben - két társaság biztos megy ezen az útvonalon, az SJ, és a DSB. Egyébként elég színes szerelvények közlekednek arrafelé, köszönhetően többek között a sok magánvasút társaságnak. Hát igen, ott a vasúti liberalizáció már jóval korábban megkezdődött, nálunk még csak most ismerkedhetünk ezzel a sok lehetőséget rejtő állapottal. A vonatok egyébként ott pontosak, tiszták, gyorsak, és modernek. Ebből láthattok képeken egy kis ízelítőt:
Az Öresund hídon átkelő vonatokból gyönyörű kilátás nyílhatna a tengerre, és a szabdalt parti környezetre, de sajnos ezt jelentősen rontja a hídpillérek szerkezete, amely - az ott természetesnek ható - nagy sebességgel vegyítve gyakorlatilag minimalizálja az élvezhetőséget. Ezt nem javítja az sem, hogy a szárazföldön pedig szinte végig alagútban közlekednek a vonatok. Szóval nem ezen az úton gyönyörködhetünk a Balti, és az Északi-tenger közötti vízfelszín szépségében. Arra mindenképp a hajót ajánlanánk, amit mi viszont sajnos nem próbáltunk. A jegy egyébként nem olcsó kb. 8000 forintnyi SEK-et kóstál. Ha az árral még inkább elvettük a kedveteket az átruccanástól itt a videó, hogy mennyire nem lehet semmit látni a hídról :):
Ha azt beszéltük eddig, hogy Malmö nem olcsó, akkor Koppenhágára nagyon szavak sincsenek. Borzasztóan drága, számunkra felfoghatatlan árak vannak. De, mint mindenhol máshol, itt is van de! A tömegközlekedés Koppenhága városán belül meglepően olcsó. Ez ha jól olvastam, arra vezethető vissza, hogy ezekkel a számukra filléres árakkal is próbálják ösztönözni az embereket az autók elhagyására. Ez viszont a mi első tapasztalatunk alapján még ott sem sikerült maximálisan. De legalább mi is kiélvezhettük a nagyjából a mi pénztárcánkra szabott 24 órás korlátlan tömegközlekedést biztosító kártya meglétét, ami körülbelül háromezer egynéhányszáz forintot kóstál. Amit természetesen a vasútállomáson is beszerezhetsz. Apropó vasútállomás. A vonal áthalad Koppenhága repülőtere alatt is, így aki oda érkezik bármelyik vagy mindkettő várost választhatja kényelmesen vasúttal oda utazva.
És akkor most megint sztereotipizáljunk, egy igaz, és egy hamis előjellel. Ami rögtön szembetűnő volt, az az irdatlan mennyiségű kerékpár. Elképesztően sokan bicikliznek, és annál is több kerékpár van. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy hangyabolyt. A kupac közepére esélytelen eljutnod, így ott nem is értettük kiknek a bringái voltak. Azt találgattuk, hogy vajon az első, vagy a második világháború alatt ültek azokon utoljára :).
A&G tipp:
És a vidámságnál maradva pont szemben van egy a bécsi práterhez hasonló múlt századi hagyományait is megőrző erre szolgáló park, a Tivoli. Sajnos idő hiányában ide nem tudtunk bemenni, de következő alkalommal biztos benézünk oda is.
Viszont annak ellenére, hogy sok kerékpáros van, a belváros meglepően zsúfolt volt autókkal is, mind parkoló, mind mozgásban lévőkkel, Ez kicsit furcsán hatott. Ezért is írtuk, hogy itt sem érték még el valószínűleg a vágyott gépjármű számot.
A hamis előítélet pedig újra a boldog északi népek elmélete, de itt hatványozottan. Már korábban is hallottam, hogy a dánok elég direktek, viszont az általunk tapasztaltak alapján inkább hűvösek, és tapintatlanok. A tömegközlekedési eszközökön, a gyalogos, és gépjármű közlekedésben az udvariasság, előzékenység elég ismeretlen fogalom volt az ott tartózkodásunk alatt. Ez párosult hangosan telefonáló, lökdösődő személyekkel. Elég szürreális élmény volt az általunk előzetesen elképzelt kép után.
De, hogy pozitív dologgal folytassam a híres színes házakat (Nyhavn) mi sem hagyhattuk ki. Valóban meseszerű az a rész, bár a tömegturizmus itt is kezdett már velencei állapotokat idézni. (Ugye mi még a járvány előtt voltunk ott).
Az eső egyre erősödött, ahogy a szél is, így kénytelenek voltunk egy étterembe betérni. Éhesek szerencsére nem voltunk, így nem kellett elköltenünk fél havi fizetésünket egy ebédért. Viszont ha már ott voltunk akkor a helyi sört csak ki kellett próbálni. Sajnos az eső és a helyhiány miatt nem tartottuk be az egyik legfontosabb alapszabályt, miszerint mindig nézd meg online forrásból az adott hely értékeléseit, profilját, kínálatát. Sikerült betérnünk egy részben bio/egészséges cuccokat árusító étterembe - Cap Horn a neve - ahol nagyon kedvesek, és aranyosak voltak a kiszolgálók a vendégek szinte csak dánok, vagy északi nyelvet beszélő emberek voltak. A pincér hallva a magyar beszédet, megkérdezte, honnan jöttünk. Mondtuk, hogy Magyarországról. Erre csak annyit mondott, ó az fantasztikus hely, volt ott, szép épületek vannak, és rendkívül olcsó. Nos ezt én biztos nem fogom mondani Koppenhágáról. Ugyanis itt egyfajta üveges sör volt, ami a sajátjuk, és az is bio. Ez csak 0,33 dl-es kiszerelésben volt kapható. Ennek ára majdnem 3500 Ft.- volt. Tehát decinként 1000 Ft.-ot kóstált az ára, de legalább nem volt rossz íze.
Erre az árfekvésre még a nálunk korábban elhíresült - szerencsére ma már egyre kevesebbet hallható - átverős éttermek tulajdonosai is elégedetten csettintenének. Viszont itt ez nem átverés, itt ennyibe kerülnek a dolgok. Nagyon lassan ittam azt a nagyon drága sört, az eső pedig nagyon esett, így úgy döntöttünk, hogy a több órás séta után vissza vonatozunk Malmöbe.
Másnap már haza készülődtünk és gondoltuk, hogy idomulva a helyi szokásokhoz a törzshelyünké vált Coopban egy jó salátát összeállítva kiülünk az egyik csatorna partjára. Apropó kiülés. Egyrészről rengeteg utcabútor van, ami alkalmas arra, hogy megpihenjünk, vagy csak szimplán chillezzünk, de sokan a lépcsőkre, földre ülnek le, Mi is kiválasztottunk egy szimpatikus lépcsőt közel a szállásunkhoz, ahol elkezdtük enni a salátánkat. Mindeközben egy idegen közeledett felénk, és kénytelen voltunk megosztani vele az ételünket. Az alábbi videóban láthatjátok az esetet, merthogy rögzítettük :).
Ezután még tettünk egy jó nagy sétát, majd autóval kimentünk a repülőtérre, ahol malmöi kalandunk véget is ért, így felkészül a következő beszámoló :).
Remélem segíthettünk egy-két hasznos tippel, és kicsit közelebb hoztuk nektek ezt a Magyarországról talán nem annyira népszerű úticélt. Egy biztos, nem a repjegyen fog múlni.
Számtalan poszt született már a skandináv országokban történt utazásokról, látogatásokról, vagy éppen az ottani életről. Ezért mi most a szokásos, hasznos információk mellett megpróbálunk az egésznek a hangulatára rávilágítani, mert bizony ott elég sajátságos az emberek egymáshoz, és környezetükhöz való viszonya.
Egy pici, rendhagyó, de a szívünknek annál kedvesebb utazásra invitálunk most titeket. Amikor elkezdtünk érdeklődni az olcsó és praktikus utazások iránt, már akkor több cikket olvastunk a villámlátogatásokról, azaz amikor a repülőgép menetrendjének hála egy nap alatt megtudsz nézni egy várost. Reggel mész, este jössz. Ezekben az írásokban többször is szerepelt Milánó, mint potenciális helyszín, és A. még első repülő útja előtt volt, a kicsivel több, mint egy óra pedig ideális választásnak tűnhetett, már "csak" a repjegy keresés volt hátra...
A harmadik részben kezdjük egy neuralgikus ponttal, ami minden magyart érint, és foglalkoztat. Nem csak tíz millió szövetségi kapitány, és politikus országa vagyunk. Mindenki időjós is egy kicsit, ha itt fáj esni fog, ha ott, front jön. Nos ez az ország ebben is szerencsés, mert nyáron kevés csapadék, és 30 fok fölötti hőmérsékletek jellemzik. Ennek tökéletes leképeződése volt a mi ott tartózkodásunk alatt is. Mindösszesen a harmadik napunkon este volt egy 20 perces gyenge zivatarocska, de azon kívül ragyogó napsütés, és 30 fok feletti hőmérséklet. Ebből fakadóan a kellemestől kissé melegebb víz fogadott bennünket, de azt mondják ez legyen a legnagyobb bajunk egy nyaralás során.
A megérkezésünk napján miután lecuccoltunk igencsak fáradtak voltunk, meg az idő is későire járt már, így nagy dolgokat ekkorra már nem terveztünk, de egy parti kaja bőven belefért, biztos nem a közelben lévő boltból hozható konzervet fogjuk energiabevitelre használni, főleg nem első nap. Így hát lesétáltunk, és a kultúrális táplálék rendesen megfeküdte a gyomrunkat, ellentétben a vacsorával...
