Egész éjszaka havazott, de tényleg. És ott nem úgy esik ám, mint mondjuk az Oktogonon, hogy azonnal jönnek a szóróautók, az alkalmi hólapátolók, vagy ha nem, akkor az autók kerekeinek sűrű zaklatásainak közepette - hacsak nincs -5 °C alatt a hőmérséklet - válik egyre kevésbé bizalomgerjesztő löttyé szinte egész Budapest.Itt is takarítják az utakat, de nem szórják. Hólapáttal a leesett hó egy részét félreküldik, de hagynak az úton, a járdán, mert az így szép. És bizony hallottam már olyan itt élő helyiről, meg idejövő turistáról, akik túlélték, hogy nem steril környezetben kell gyönyörködni a hó, hűlt helyében. Babakocsik, és kerekesszékesek jönnek mennek a több centi hóban mindenhol. Így is lehet.
Amit szintén lehet, és egyben érdemes is, online vásárolni jegye(ke)t a környékbeli látnivalókhoz. Ilyen például a Kasprowy-csúcs (vagy Gáspár-csúcs), ami 1987 méter magasan emelkedik a tengerszint fölé, és ahhoz, hogy ezt megnézzük szükséges a tikett. A tetején egy obszervatórium is található, amiben jelenleg egy hütte is üzemel, Poziom 1959 néven. Modern környezet, választékos ételkínálat, és persze borsosabb árak. Az árképzésben jelentős szeletet foglal el az érthetően nehézkes alapanyag, és humánerőforrás transzport, amit szinte kizárólag a kétlépcsős drótkötélpályán tudnak megoldani, magyarul baromira fönt van. Innen nézve viszont nem is olyan drága. Mi csak sütit ettünk, az finom volt. És hogy miért kellett az extra boldogság bomba?
Nos, az online jegyfoglalásnak két előnye is volt, egyrészt nem kellett sorban állni a jegyért (bár ha ott vesszük, aznap, sem kellett volna), illetve így olcsóbb, igen ám, de ilyenkor - ha csak nem rendelkezel isteni képességekkel, vagy időjárást befolyásoló rakétákkal -, nem te szabod meg, hogy milyen idő is lesz majd akkor, amikorra a jegyedet megvetted, úgy hogy minket ez fogadott:
Igen jól látjátok, itt csak kihagytam pár sort.....pont ennyit lehetett látni.
Nem titok, kint, kb. annyi időt töltöttünk a jéghideg tejködben, amit megspékelt a még hidegebb metsző szél, amíg lefotóztuk, és videóztuk a nagy semmit, és a szörnyű időjárási kondíciókat. A következő induló kabinnal le is ereszkedtünk, vissza Zakopanéba. Azt nem tudom, hogy télen, tiszta időben is ilyen kevesen állnak-e sorba, vagy csak a rossz időjárás miatt volt így, viszont itt mérlegre kell állítani az olcsóbb+kényelmesebb+kockázatost a drágább+lassabb+kiszámíthatóbbal, és mindenkinek el kell dönteni, melyik éri meg neki jobban. De legalább ha visszatérünk ebbe a régióba, hiába voltunk fent, tud majd nekünk újat mutatni a csúcs, immáron ott vásárolt jeggyel.
Erre a napra nem terveztünk mást, mert azt gondoltuk több időt töltünk majd fent, de nem bántuk meg, hogy nem így történt, mert abszolút jó volt csak úgy sétálni a hógörgeteg által ellepett sétálóutcán, ahol mindenhonnan az ünnepi fények és díszek tettek rá még egy, vagyis inkább sok lapáttal arra, hogy tényleg azt higgyük, egy karácsonyi képeslap fotózás díszletei között sétálunk. Arról nem is beszélve, hogy a forralt bor, a sült gesztenye, és az utánozhatatlan ízű sajtjuk az Oscypek illatorgiája közepette már tényleg elfogynak a szavak, úgyhogy jöjjenek a képek:
Aznap újabb fantasztikus gasztroélményben lehetett részünk. A Gazdowo Kuzniára esett a választásunk, és nem azért mert a szállásunkkal szemben volt, hanem mert a külcsíny igazán hajazott arra az építészeti stílusra, - amire már egy félmondat erejéig utaltam korábban -, amit úgy hívnak (dobpergés) zakopanei stílus.
Elég menő dolog kitalálni egy új irányzatot bármiben, de ha az architektúrában léped meg, akkor az egy nagyobb fokozat a skálán. Márpedig egy krakkói színházi díszlettervezőnek a 19. század végén sikerült, amikor megalkotta ezt az új stílust, ötvözve a gorál (lengyel hegyi népek), és a szecesszió jegyeit. Érdemes felkeresni pár echte ilyen házat. A teljesség igénye nélkül: a Willa Rialto, a Willa Okba, vagy éppen a Willa Koliba, ahol egy ennek szentelt múzeum található.
Na de ezzel nem lehet jól lakni, mi pedig nagyon éhesek voltunk, így térjünk vissza a Gazdowo Kuzniára, ahol magyar nyelvű étlap szintén rendelkezésre áll, ahogy a honlap is kicsit tudni magyar. Itt én ettem egy Goralski Borsch-ot, ahol a klasszikus borscsot képzeld el felturbózva minden plusz földi jóval még. Ezenfelül ettünk helyi kolbászt grillezve lilakáposztával. Nem drága, és remek adagok vannak, plusz a beltér bár zsúfolt, annyi helyi dolog van a falakon, a padlón, és mindenhol, hogy teljesen egy gorál család birtokán érezheted magad 1910-ben. Arról nem beszélve, hogy élőzene is szólt vacsora közben. Mindenképp ajánljuk ezt a helyet is.
Teli hassal tértünk nyugovóra, és reméltük reggel esőtánc helyett nem kell eljárnunk a napsütés táncot, mert a zárónap is készültünk valahova. A következő posztból kiderül, hogy hova.
