Utazunk és Élünk

Utazunk és Élünk

Varsó - a kétarcú város - 2.rész

2018. március 30. - Utazunk és élünk

Kedves Olvasóink, most megszakítjuk mindennapi életünket, hiszen érkezik a varsói beszámoló második része!

Ahogy az első részben ígértük, megmutatjuk a lengyelek fővárosának egyik arcát. De egyelőre arc nélkül hagyjuk, hiszen kronológiai sorrendben a hotel következik. Mi a Golden Tulip Warsaw Center-ben szálltunk meg. A négycsillagos  hotel a város kvázi közepén helyezkedik el. Az Ochota vasútállomás közvetlen közelében magasodik a hotel épülete, számos busz, és villamos vonal keresztezi a környező utcákat. A reptéri busz is a mellette található óriási kereszteződés (ami sokkal nagyobb, és forgalmasabb, mint a Móricz Zsigmond körtér.) túloldalán áll meg, és majdnem onnan is indul vissza.

A foglalásnál figyeljünk, mert van egy reptéri szállodája is Varsóban a szállodaláncnak. Na az már kevésbé van a központban. 

Mi egyébként a bookingon foglaltunk, és habár nem volt benne az étkezés, egy belvárosi, négycsillagos hotelhoz képest, remek áron, két éjszakára 28.000 Ft.-ot fizettünk. Van ennél olcsóbb hely is, bár ilyen színvonalon nem hiszem, de aki tud jobban, mutassa, szívesen várom őket kommentben, mert azzal mi is tanulunk. Most éppen május végére ugyanez az ár, már 40.000 forint, ami talán már reálisabb összeg. De ez is mutatja, hogy érdemes keresgetni a különböző oldalakon, a megfelelő ajánlatok érdekében, nem elfelejtve azt sem persze, hogy mi február végén, abszolút szezonon kívül voltunk - amin meg is kaptuk a kezdő eszkimó tanfolyamot -, míg májusban már igencsak csúcs van, de hát a jó időt meg kell fizetni. 

A&G tipp:

Nagyon sok szálláskereső van, amiken kifoghatunk kedvezményes, vagy extra jó árakat is. Egyértelműen növeli a lehetőségeinket, ha sok oldalon, - a tea, nasi legyen bekészítve - , sok időt böngészgetünk az oldalak, és árak között. Persze általánosságban, kvázi örök igazságként itt is elmondható, hogy minél rugalmasabb valakinek az utazás ideje, annál nagyobb eséllyel fog ki kedvezményes árakat.

Általunk preferált oldalak (abszolút a teljesség igénye nélkül, szívesen veszem a kiegészítéseket):

 

  • trivago.hu - az egyik legsokoldalúbb oldal, más szálláskeresők oldalait hasonlítja össze
  • booking.com - talán a legnépszerűbb oldal, a többszöri foglalás után járó Genius kedvezménnyel, sok előnyhöz juthatunk hozzá (például korábbi érkezés, későbbi indulás, árkedvezmény, ingyenes parkolás stb., ezeket szállása válogatja)
  • kayak.com - megbízható, jó árakkal dolgozó oldal
  • ebookers.com - hasonló a kayakhoz

 

És lehetne még sorolni napestig. Mi főleg ezeken szoktunk nézelődni

A hotel egyébként nagyon rendben van. A személyzet kedves, jól beszélnek angolul, készségesek, és segítőkészek. Nekünk az utazás előtt megterhelték próbaképpen a kártyámat, de a fizetésnél az összeg 100%-át kellett kifizetni, majd a rákövetkező héten utalták vissza az előzetesen levett összeget. Még keressük az értelmét. Aki tudja ossza meg velünk. 

A liftet ugyanazzal a kártyával lehet használni, amivel a szobát lehet nyitni, ez még rendben is van, de nem érintős vezérléssel lehet aktivizálni a liftben az emeletünk gombjának megnyomhatóságát, hanem bedugós rendszerrel. Ami még mindig elfogadható, viszont a zöld lámpa csak akkor gyullad föl, ha kb. 1,2 és 1,3 tized másodpercig tartjuk bent, ha előbb, vagy később vesszük ki, próbálkozhatunk újra. Ez igencsak kellemetlen, ha másik három vendéggel együtt kell mennünk a felvonóval, akik kiváló időérzékükről téve tanúbizonyságot, már réges-régen benyomták a saját emeletük gombját, és szúrós tekintettel néznek rátok, ahogy szerencsétlenkedtek ott, mint kezdő sprinter a rajtgépben. Mi sokszor drukkoltunk, hogy a mi emeletünkön legyen a szobája a másik beszálló vendégnek. 

Illetve apró technikai információ: Ha sok mágneses kütyü, tárgy veszi körül a szobánk kártyáját, egyszerűen inaktivizálja magát, és mehetünk a recepcióhoz, hogy ugyan hagy jussunk már be a szobába, arról nem beszélve, hogy abban az átkozott liftben ötödjére feladtuk, és felmentünk gyalog, de a szobánál derült ki, most nem a mi időérzékünkkel volt a baj. 

Ennyit a kellemetlenségekről. 

Az ételekről nem tudunk nyilatkozni, mert gondolkoztunk, hogy legalább reggelit kérjünk-e  szobához, de amikor megláttuk, hogy a 7.000 Ft.-/fő/éj szobaárhoz, majdnem 5.000 Ft.-ért van a reggeli, akkor más alternatívát választottunk. 

A hotel elegáns, a szobák tiszták, újak, szépek, a képek fedik a valóságot. Nekünk a kilátás a vasútállomás bejövő vágányaira néztek, ami nekem vonatmániásnak maga volt a kánaán, de nem biztos, hogy másnak is ekkora felüdülést okoz, igaz, csend volt. Nagy ritkán szűrődött csak fel az utca zaja, nyugodtan tudtunk pihenni éjszakánként. 

Ami ránk is fért, mert első nap, ahogy lecuccultunk a hotelbe - apropó, ha korábban érkezünk, mint ahogy átvehetjük a szobát, biléta ellenében megőrzik a bőröndöt, így nyakadba veheted a várost anélkül, hogy málhás szamárnak képzelnéd magad  -, egy ad hoc sétára indultunk, ami a fújó szélben, és a mínusz 7-8 fokban, csak teljes harci díszben volt elviselhető, vagy inkább túlélhető.

Varsó utcái alapvetően nem különböznek nagyon a pesti utaktól. Néhol kutyagumi, a tegnapi esti bulik maradványai, gyalogosok, autók, és tömegközlekedési eszközök. Nem tudom, hogy milyen az utcakép akkor, ha emberi időjárásban vagyunk ott, de most nagyon autópárti várost láttunk odakint.

 img_20180223_131936.jpg

 Ez a kép bármelyik budapesti kereszteződésben is készülhetett volna. Tahó parkolás, plusz daruk. Ja és a napsütés csalóka.

Már a hoteltől is feltűnt az, ami egy budapestinek (még) nem látható a saját fővárosában. Olyan épületek nyúlnak meredeken az ég felé, amik messze túl mutatnak a Szent István Bazilika, Országház, SOTE kollégium, magyar "szentháromságon".

 img_20180223_114633_masolata.jpg

Amint látható, a legkülönfélébb építészeti stílusjegyeket magánviselő felhőkarcolók szokatlanok lehetnek kelet-közép európai környezetben, bár egyre inkább kezdenek engedni az itteni országok is a csábításnak, hogy minél magasabb épületekben termeljék meg a GDP-t a legkülönfélébb cégek. 

A felhőkarcolók többsége egyébként egy, vagy csak néhány nagy cégnek, hotelnek van kiadva-eladva. Viszont találtunk pár olyat is, amelyekben laknak is emberek. Nem tudok róla, hogy bármelyik modern felhőkarcolóba fel lehetne menni, és szétnézni. Viszont! Van egy épület, aminél még itt sem lehet magasabbra építeni semelyik égkapirgálót sem. Ez az 1955-ben épült 231 méter magas Kultúra és Tudományok Palotája, melyet a Szovjetunió ajándékozott a szocialista Lengyelországnak, és ami nagyon hasonlít az oroszok akkoriban felhúzott magas épületeire. Aki még pár mondatot szeretne olvasni a múltja miatt megosztó, ám a jelenben nevéhez hű épületről, a linken találhat még róla több információt:

A Kultúra és Tudományok Palotája

img_20180223_175124.jpg

Érdemes felkeresni a 114 méteren található kilátóteraszt, mert felmerült már az épület lebontása is. Az épületnek több, más-más funkcióra nyíló, illetőleg bezárt bejárata van. A teraszhoz vezető kapu nem a legkézenfekvőbb helyen van, és nagyon ki sincs táblázva, ha valaki a felhőkarcolók felől érkezik, akkor érdemes a jobb oldalon elindulni. Ezen a csodálatos képen meg is mutatom nagyjából hol van a bejárat.

varso-palota-bejarat.PNG

Belül folytatódik a nyomozás, ugyanis a jegypénztár is el van rejtve. Ahogy felmegyünk a lépcsőn, szemben a fal mögött van. Ott kell kicsengetni a 20 zlotyis (cca. 1500 Ft.-os) belépőjegyet, mellyel jogosultak a leszünk a gyorslift használatára, és a terasz időlimit nélküli használatára. A liftet kezelő idős úr nem beszél angolul, és szegénynek pont olyan hangulata van, mint amikor valaki több órán keresztül bámul egy székről lift gombokat, és megy vele föl s alá. 

Mi este mentünk föl a teraszra, ahonnan páratlan kilátás nyílt a sokoldalú fényjátékokban úszó felhőkarcolókra. De természetesen a stadion is pazarul festett. A sötét miatt nyilván kevesebb részletet lehetett megnézni - az egyébként borsos áron dolgozó kávézórésszel is felvértezett emeleten -, de így is meghatározó volt az élmény, viszont ha legközelebb is megyünk, akkor biztos, hogy nappal is megnézzük ezt a csodálatos kilátást. 

img_20180223_182257.jpg

img_20180223_182452.jpg

img_20180223_182629.jpg

A város egyik arca megvolt. 

A másik oldal bemutatásával, és egy kis kaja kalauzzal jövünk nem sokára a következő részben. 

 

A&G

A bejegyzés trackback címe:

https://utazunkeselunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6313779688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása